RÖGZÍTETT TELJES FOGSOR
AZONNAL TERHELHETŐ IMPLANTÁTUM

3-5 Nap Alatt!
+36 30 298 2939

Fogsor Egyfázisú Implantátummal

Fogsor Egyfázisú Implantátummal és Hagyományos Protézis – A Legfontosabb Különbségek

A hagyományos protézis és az egyfázisú implantátummal készült fogsor között alapvető különbségek vannak

Köztudott, hogy a rágáshoz jó fogazat kell, hiszen megfelelő rágási képesség fontos feltétele az elfogyasztott élelmiszerek gyors és hatékony megemésztésének. És azt még meg sem említettük, hogy a kellemes, bizalomgerjesztő megjelenés elképelhetetlen rendezett, szép fogazat nélkül. Sajnos, fogaink állapota, a még oly’ körültekintő fogápolás mellett is romolhat az idő előrehaladtával. A fogazat romlásának végső stádiuma az, amikor már fogpótlásra, esetleg teljes fogsorra van szükség. Ez utóbbira két ismert megoldás lehetséges, az implantátumos fogpótlás, ezen belül is a fogsor egyfázisú implantátummal és a hagyományos módon készült protézis. E két megoldás közötti különbségekről lesz szó ebben az írásban.

A fogpótlás előtt az első és legfontosabb lépés a fogazat állapotának megállapítása, a diagnózis. Ennek során a fogorvos vagy implantológus nem csak a még meglévő fogakat, de fogcsontot és a teljes szájüreget megvizsgálja, amiben egy, a helyszínen készült panoráma röntgenfelvétel van a segítségére. A vizsgálat során eldől, hogy az adott páciens számára milyen megoldások lehetségesek. Implantátumokon rögzített teljes fogsor esetében fontos, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű csontozat álljon rendelkezésre. Ha a fogsor egyfázisú implantátummal készül, akkor gyengébb és kevesebb csontozat esetén is lehetséges az implantátumos fogpótlás.

A hagyományos fogpótlásokat általában akkor használják, amikor van néhány, a műfogat stabilan megtartani képes egészséges fog akár a felső, az alsó vagy mindkét állcsontban. Az így kialakított fogpótlást hídnak hívják, miután az egészséges fogak pillérként tartják a műfoga(ka)t. A híd, hasonlóan a teljes műfogsorhoz, fémvázra rögzített, élethű fogakból áll és általában a páciens által nem kivehető.

A hagyományos fogpótlás másik formája az, amikor nincs ellátásra alkalmas fog a rögzítéshez, illetve valamilyen ok miatt a fogsor egyfázisú implantátummal nem lehetséges. Ekkor a hagyományos módon készült protézis az egyetlen lehetséges megoldás. Ez esetben maga a fogsor hasonló módon készül, azaz fémvázon rögzített műfogakból áll, mint a hídnál, de maga a rögzítés a páciens általi ragasztással történik.

Az állcsontba beültetett fogászati implantátum feladata a műfogak biztonságos rögzítése, mint például a fogsor egyfázisú implantátummal esetében is. Ez a fajta fogpótlás számtalan előnye miatt gyorsan terjed a világban, így hazánkban is. Implantátumos fogpótláskor, egy vagy több fog pótlásakor nem kell az egészséges fogakat lecsiszolni azért, hogy a fog vagy a híd valamihez rögzíthető legyen. Az implantátumok típusától függően vagy az íny felmetszésével vagy egyszerű, ínyen keresztüli fúrással ültetik be, mint például az azonnal terhelhető implantátumokat.

Ezek után térjünk rá a hagyományos protézis és az implantátummal történő fogpótlás közötti fontosabb különbségek ismertetésére. Pontosabban a fogsor egyfázisú implantátummal és a hagyományos protézis közötti eltérések felsorolására.

esztétika – Az esztétikai szempontból a fogsor egyfázisú implantátummal nagyon hasonlít egy helyesen gondozott, eredeti fogsorra. A szakszerűen elkészített fogsort nagyon nehéz megkülönböztetni egy eredeti fogaktól, oly’ annyira természetes benyomást kelt.

tartósság – A fogsort tartó egyfázisú implantátumok kiváló minőségű titánium ötvözetből készülnek, amelyek erősek, stabilak és tartósak. Megfelelő gondozás mellett, a fogászati ​​implantátumok gyakorlatilag egy életre szólnak. Ugyanakkor, a hagyományos protézisek élettartama sokkal rövidebb, mivel kevésbé tartós anyagokból készülnek és gyorsan instabillá válnak.

a szomszédos fogakra gyakorolt hatás – Ha a fogpótlás implantátummal történik a szomszédos ép fogak érintetlenül maradnak, ezáltal meghosszabbodik az élettartamuk. Ugyanakkor, a hagyományos hidakat a szomszédos fogakhoz kell rögzíteni és már egyetlen fog pótlásához is két egészséges fogat kell lecsiszolni.

funkció – További hátrány a hagyományos fogpótlásnál, hogy sajnos, még a legnagyobb körültekintéssel elkészített protézisek sem elég stabilak, gyenge harapási erőt biztosítanak és ezért a rágás sem lehet tökéletes. Igen gyakran hangképzési problémák lépnek fel, ami által a beszéd természetellenessé válhat. Ugyanakkor, ha a híd vagy fogsor egyfázisú implantátummal készül, akkor az teljesen stabil és tökéletesen funkcionál, mert a fogcsontba rögzített implantátumok megfelelő stabilitást biztosítanak. Nincs gond a rágással, a hangképzéssel és tökéletesen esztétikus.

költség – A fogpótlás költsége a fogazat és az állcsont állapotától függően változik és persze attól is függ, hogy egyetlen fogról van e szó vagy teljes fogsor egyfázisú implantátummal. Általánosságban igaz, hogy ez a fajta fogpótlás lényegesen drágább, mint a hagyományos módon készített, ragasztott protézis.

Az implantátum beültetés egy szájsebészeti műtét, azonban az implantáció során használt speciális eszközök, főleg a nagy tisztaságú titánium ötvözetből készült implantátumok meglehetősen drágák, ami az egész műveletet megdrágítja.  Autós hasonlattal azt mondhatnánk, hogy ha a hagyományos protézis a Suzuki, akkor az implantációs fogpótlás a Lexus…

Mint a fenti cikkből megtudtuk, számos jelentős különbség van az implantációs fogpótlás és a hagyományos módon készített protézisek között. Ez az ismeret hasznos lehet azok számára, akiknek e két megoldás között kell választaniuk. Ár-érték arány alapján, annak, aki megengedheti magának, mindenképpen ajánlott az implantátumos megoldást választania.

Ha véleménye van a leírtakkal kapcsolatban, kérjük, írja le a Hozzászólás részben. Ha kérdése van, Kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot.
This article is a modified copy, licensed from iliDent.com!
Source
: iliDent Implantációs és Szájsebészeti Központ Budapest © Copyright 2020 iliDent.com

5 1 vote
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x