EGYFÁZISÚ IMPLANTÁTUM
Mielőtt pontosabban meghatároznánk, hogy mit jelent az egyfázisú implantátum más szóval azonnal terhelhető implantátum kifejezés, illetve az azzal történő száj rehabilitációs fogpótlás, ejtsünk néhány szót a hagyományos protézisekről. Amikor meghalljuk ezt a szót, éjszakára kivehető, soha igazán jól nem illeszkedő, ezért rendszeresen elmozduló, gyenge harapási erőt biztosító, állandó ragasztásra szoruló protézis képe jelenik meg lelki szemeink előtt. Gyakran voltak ezek a jellemzői a 20. századi protéziseknek. Volt amelyik jobban sikerült, volt amelyik kevésbé jól, de általánosságban elmondható, hogy sok bosszúságot okozott és okoz napjainkban is használójának. A másik véglet az egyfázisú implantátum, illetve az az azzal történő fogbeültetés.
Gyakran előfordul, hogy valaki azért nem használja a protézisét, mert több vele a gond, mint amennyi haszna van. A kivehető, hagyományos protézisekkel alapvető probléma az, hogy a fogsor által kifejtett nyomás, nem a fogcsontra helyeződik, hanem a fogínyre és/vagy a szájpadlásra. Ez azt jelenti, hogy még a tökéletes állapotban lévő fogíny sem terhelhető olyan mértékben, mint a fogcsontozatban rögzülő, eredeti foggyökér vagy mint például az egyfázisú implantátum, illetve az azon rögzített fogpótlás.
IMPLAN TÁTUM ALAPÚ SZÁJ REHABILITÁCIÓ MENETE
Első alkalom
– Személyes konzultáció,
– Részletes szájüreg vizsgálat,
– Panoráma röntgenfelvétel,
– Altatás,
– Fogászati kezelésre alkalmatlan fogak eltávolítása,
– A szükséges számú egyfázisú implantátum,
– Az implantátum beültetés,
– A tartós, ideiglenes fogsor vagy fogsorok elkészítése,
– A szükséges kontroll vizsgálatok elvégzése.
Második alkalom
– Személyes konzultáció,
– Szájüreg vizsgálat,
– Panoráma röntgenfelvétel,
– A végleges porcellán fogsor vagy fogsorok,
– Kontroll vizsgálat.
További probléma a hagyományos protézissel az, hogy egy idő után még a ragasztott is elmozdulhat. Még inkább igaz ez azokra a műszájpadlásos fogsorokra, amiket elvileg nem kell ragasztani. Az instabilitás egyenes következménye az, hogy a protézis feldörzsöli, feltöri a fogínyt, így az begyulladhat, s emiatt érzékennyé válhat. A keletkező fájdalomtól szinte lehetetlenné válik a normális harapás és rágás.
Bizonyos fajta fogínysorvadás az egyfázisú implantátum esetében is előfordulhat, de annak mértéke és főleg a következményei közel sem olyan súlyosak, mint a hagyományos protézisnél. A fogíny visszafejlődése, sorvadása miatt a fogsort vagy “bélelni” kell vagy időről-időre új protézist kell készíteni, ami jobban illeszkedik a megváltozott fogínyhez.
10 OK AMIÉRT ÉRDEMES BENNÜNKET VÁLASZTANI
1.) Eredeti, kiváló minőségű egyfázisú implantátumok használata.
2.) Nemzetközileg elismert, gyakorlott implantológus.
3.) Csaknem 20 éves implantátum beültetés munka tapasztalat.
4.) Azonnal terhelhető implantátum használata.
5.) Egyfázisú implantátum alapú száj rehabilitációt altatásban végezzük.
6.) Csonthiányos esetben is alkalmazható megoldással dolgozunk.
7.) Egyfázisú technológia, teljes száj rehabilitáció akár 6 nap alatt.
8.) Fájdalom és kellemetlenség mentes beavatkozás altatásban.
9.) Kiváló ár-érték arány
10.) Iplantátum-garancia, implantátum beültetés-garancia
EGYFÁZISÚ IMPLANTÁTUM BEÜLTETÉS
A hagyományos, páciens által kivehető protézist illetően csak a legfontosabb problémákról esett szó, hiszen most nem ez a fő téma, hanem az egyfázisú implantátum, illetve az azon rögzített fogpótlás. Az alapvető és mindent meghatározó eltérés a két fogsor esetében az, hogy míg a hagyományos a fogínyen támaszkodik, addig az implantátumon rögzített fogsor a fogcsontba ültetett implantátumokon! Ez óriási különbség, hiszen a még ma is elterjedt kivehető protézis minden említett és itt nem említett problémáját egy csapásra megoldja.
Az egyfázisú implantátum a ma ismert legtökéletesebb fogpótlás megoldás, ami nagyon hasonlít az eredeti, természetes fogakhoz. Ez az állítás igaz mind a használhatóság, mint az esztétikum tekintetében. A fogbeültetés kétségtelenül előnyösebb, mint a hagyományos kivehető protézis. Az egyetlen hátránya az, hogy lényegesen többe kerül.
egyfázisú Fogászati implantátumok
Meg kell említeni, hogy az egyfázisú implantátum alapú fogbeültetés mellett létezik a sok évtizede használt kétfázisú hagyományos implantátum is. A nevéből eredően, a fogimplantátum beültetés két fázisban történik, az implantátum több darabból áll és viszonylag hosszú időt vesz igénybe a fogpótlás. Bővebben erről a módszerről itt lehet olvasni.
Ugyanakkor, az egyfázisú implantátum beültetése, a nevéből eredően, egyetlen fázisban történik. Ez is több évtizede létező fogpótlás módszer, ami az elmúlt öt-hat évben kezdett igazán elterjedni. A gyorsabb terjedésnek egyetlen akadálya van, a már említett meglehetősen magas ára. Az egyfázisú implantátum több szempontból is jelentősen eltér a hagyományos kétfázisú implantátumtól. Azon túl, hogy egyetlen fázisban történik a beültetése, egyetlen darabból áll és a mindenkor igényekhez igazodva, különféle kialakítású egyfázisú implantátum létezik.
Még nagyobb jelentőségű az egyfázisú, azonnal terhelhető implantátum azon tulajdonsága, hogy mint a neve is jelzi, azonnal terhelhető! Nincs szükség a kétfázisúnál előírt 4-5 hónap csontosodási időre, a beültetést követően azonnal rögzíthető rajtuk a tartós, ideiglenes fogsor. Ennek a tulajdonságnak köszönhetően, egy teljes száj rehabilitációs implantátum beültetés néhány óra, a teljes alsó és felső ideiglenes fogsor 5-6 nap alatt elkészül. Több erről itt olvasható.