FOGPÓTLÁS
IMPLANTÁTUMMAL
ALTATÁSBAN
+36 30 508 9838
 

20 ÉV TAPASZTALAT – 10 000 IMPLANTÁTUM BEÜLTETÉS – 99.7% SIKERARÁNY!

Fogimplantátum és ragasztható protézis - A legfontosabb különbségek

Fogimplantátum & kivehető protézis – melyiket válasszam

Az implantátumon rögzített fix fogsor előnyei a ragasztott fogsorral szemben

A foghiány pótlására többféle megoldás létezik, s hogy ezek közül a fogorvos melyiket javasolja, az mindig az adott körülménytől függ. Elvileg két fő módszer létezik: hagyományos ragasztható protézis, illetve implantátumokon rögzített fogsor. Ez utóbbiból szintén kétféle van, hagyományos kétfázisú, illetve egyfázisú implantátumokon rögzített fogsor. Ebben az írásban összehasonlítást teszünk az implantátumon rögzített fix fogsor és a fogínyre ragasztott hagyományos fogsor között. Elmondjuk a főbb különbségeket, hogy melyiknek mi az előnye, illetve a hátránya.

Az 50 év feletti korosztály csaknem fele kénytelen műfogsort viselni híd vagy körhíd formájában. Sokan szégyellik, s talán óriási csapásnak tartják fogaik elvesztését, pedig egy jól elkészített, stabil és esztétikus műfogsor csak nem ugyanolyan jól funkcionál, mint az eredeti fogak. Ráadásul az ilyen fogsorokat nagyon nehéz megkülönböztetni a saját fogaktól. Nem kell aggódnunk, hogy beszéd és mosolygás közben mindenki a szánkat, a foginkat figyeli. Fontos megemlíteni azt is, hogy a műfog nem szuvasodik, gyökere nem gyullad be, nem okoz fájdalmat és úgy általában sokkal kevesebb gond van vele, mint a saját fogakkal. Először vegyük górcső alá a hagyományos, ragasztott műfogsort.

Gyakori problémák a hagyományos műfogsorral
Hosszú ideje kivehető műfogsora van, ami nem stabil, egyre gyakrabban, egyre több ragasztót kell használnia, hogy a helyén maradjon? A protézist viselők jól tudják, milyen kellemetlenségekkel jár a kivehető műfogsor. Még ha elkészültekor viszonylag stabil is, a használat során hamar meglazul és folyamatosan veszít a stabilitásából. Igen gyakran, az élet legváratlanabb pillanataiban hozhat bennünket kellemetlen helyzetbe, zavarja a rágást, az ízérzékelést, sőt, akár ki is eshet. A teljes szájpadlást beborító fogpótlás, még ha egyébként stabilabb is, rendkívül kényelmetlen.

A meglazult fogsor okozta leggyakoribb problémák

  • Kidörzsölt, duzzadt, fájdalmas gyulladásban lévő íny,
  • Romló ízérzékelés,
  • A nem kellően megrágott étel következtében emésztési panaszok,
  • Rendszeresen fogsor alá szorult ételmaradék,
  • Lehetetlen a keményebb, ropogós ételek fogyasztása,
  • Megváltozott hangképzés és beszéd,
  • Önbizalomhiány a magán-, társasági- és üzleti életben egyaránt,
  • Folyamatos szégyenérzet, szorongás.

És ezek valóban csak a leggyakrabban előforduló problémák a hagyományos, ragasztott fogsorokkal.

Van megoldás!
Létezik egy módszer: implantátumokon rögzített fix fogsor, amely néhány napon belül elkészül az alsó, a felső vagy mindkét állcsontra és ami mind funkcionális, mind esztétikai szempontból teljes értékű rögzített fogpótlás. Ez persze csak egyfázisú, azonnal terhelhető implantátumokkal lehetséges. Külön kiemelendő, hogy ez a módszer azok számára is megoldást jelent, akik jelentős csonthiányban szenvednek. A teljes implantátumos fogpótlás 4-5 nap alatt elkészül. Az implantáció ára magába foglalja a tartós, ideiglenes fogsort is.

Az egyfázisú implantátumokon rögzített fix fogsor előnyei a kivehető protézisekkel szemben

  • A fogsor az állcsontba fúrt implantátumokon van rögzítve, így kizárt, hogy elmozduljon.
  • Tökéletes harapási és rágási képesség, bármilyen étel fogyasztható, a fogsor stabilan a helyén marad.
  • Az azonnal terhelhető implantátumokon rögzített fix fogsor rágási hatékonysága gyakorlatilag megegyezik a saját fogakéval, ezért a rosszul megrágott étel miatt esetleg jelentkező emésztési problémák megszűnnek.
  • A megszokás után nem okoz problémát a hangképzésben és az artikulációban, így a beszéd, a mosoly természetessé válik.
  • Az azonnal terhelhető implantátumokon rögzített fogsorok nem mozdulnak el, nem sérti fel a száj és a fogíny nyálkahártyáját, teljesen stabil.
  • Az ilyen fogsor használója elfelejti, hogy műfogsora van, annyira könnyű, kényelmes, megbízható és stabil a viselése.
  • Az implantátumokat nem kell cserélni, megfelelő szájhigiénia és folyamatos ellenőrzés mellett egy életen át megmaradhatnak.

Nagyon fontos, hogy ez a fajta megoldás jelentős csonthiány esetén is alkalmazható!

Az azonnal terhelhető implantátumokkal történő fogpótlás folyamata
A személyes konzultáció során panoráma röntgenfelvétel készül, ennek alapján határozható meg, hogy pontosan hova és hány implantátumot szükséges beültetni. Ezt követően kezelési terv és árajánlat készül.

A műtéti napon a több lépcsős érzéstelenítés után eltávolításra kerülnek a protetikai ellátásra alkalmatlan fogak, majd behelyezésre kerülnek az implantátumok. Az első alkalom lenyomatvétellel zárul.

A következő alkalommal vázpróbára és a fogsorhoz szükséges mintavételre kerül sor.  Ekkor történik a fogak színének, formájának, a fogsor alakjának megbeszélése, s ezután a lenyomat azonnal a fogtechnikai laboratóriumunkba kerül, ahol a fogtechnikusok elkészítik a fogsort. A következő 1-2 napban további próbák, beállítások, ellenőrzések történnek, s a 4.-5. napon pedig sor kerül az Implantátumokon rögzített fix fogsor átadására.

Kinek ajánlható az implantátumokon rögzített fix fogsor?
Mindenkinek, akinek saját fogai már alkalmatlanok a rágásra, harapásra, illetve már elvesztette őket. Tapasztalataink szerint a páciensek 99%-nál alkalmazható ez a fogpótlási módszer.

Mint láthattuk, az esetben, ha nincs protetikai ellátásra alkalmas fog, az implantátumokon rögzített fogpótlás nyújtja a legtöbbet. Tökéletes harapási és rágási képességet biztosít, visszaállítja az eredeti hangképzési funkciókat és az esztétikus arcformát. Az implantátumokon rögzített fiz fogsor teljes mértékig egy kifogástalan, eredeti fogsor benyomását kelti úgy megjelenés, mint a funkció tekintetében.

 

A témával kapcsolatos számos írás olvasható Blog rovatunkban, amit ezúton is ajánlunk az olvasó szíves figyelmébe.
Ha véleménye van a leírtakkal kapcsolatban,  írja le a Hozzászólás részben. Ha kérdése van, vegye fel velünk a kapcsolatot.
iliDent Páciens Koordinátor Központ © Copyright 2021 ImmediateLoadingImplants.com

 

0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x