FOGPÓTLÁS FOGBEÜLTETÉS
ALTATÁSBAN
EGY NAP ALATT

+36 30 508 9838

IMPLANTÁTUM BEÜLTETÉS INGYENES KONZULTÁCIÓ!

Egyfázisú implantátum, kétfázisú implantátum - Mi a különbség?

Egyfázisú implantátum, kétfázisú implantátum – Mi a különbség?

Az egyfázisú implantátum és a kétfázisú implantátum között lényeges különbség van

Írásainkban visszatérően foglalkozunk azzal, milyen fontos a fogainkkal való törődés, hogy ne következzen be fogvesztés vagy ha mégis, az minél később történjen meg. Szintén többször írtunk már arról is, hogy a hiányzó fogat minél előbb pótolni kell, hogy elkerüljük a foghiány káros következményeit. A fogpótlás történhet hagyományos módon vagy fogászati implantátummal. Ez utóbbi esetben két implantátum család közül lehet választani, az egyik az egyfázisú implantátum, a másik a kétfázisú implantátum.

Ebben az írásban ezzel a két implantátum fajtával foglalkozunk, összehasonlítva, milyen lényeges különbségek vannak közöttük. Ugyanakkor, nem térünk ki az implantátum családon beüli típusokra, mert azok mind magukon viselik a családra vonatkozó jellemzőket. A tárgyalásra kerülő két implantátum család közötti eltérések vonatkoznak mind az implantátumra, mind pedig az implantátum beültetésre.

Vegyük hát számba a legfontosabb különbségeket a két legelterjedtebb implantátum és implantátum beültetés, a hagyományos kétfázisú és az egyfázisú, más néven azonnal terhelhető implantátum között.

Azonnal terhelhető egyfázisú implantátum
Ez az újabb, kevésbé ismert, de kedvező tulajdonságai miatt gyorsan terjedő, implantátum család. Talán kezdjük azzal a jelentős különbséggel, hogy míg az egyfázisú implantátum a nem kezelhető fogak eltávolítása után azonnal beültethető és főleg azonnal terhelhető, addig ez a kétfázisú implantátum esetében nem lehetséges. (Megjegyzendő, hogy az implantátum egyik módszernél sem pontosan az eltávolított fogak helyére kerül.)

Az egyfázisú implantátum beültetés óriási előrelépést jelent az implantátumokkal történő fogpótlás terén. Egyrészt lerövidíti a fogsor készítés időtartamát, másrészt a kétfázisú implantátumnál különböző időpontokban végzett két beavatkozás helyett, csak egyre van szükség. Az azonnali terhelhetőség miatt, jelentősen lerövidül a kezelésre, valamint utazásra fordított idő és már magában ez a tény is költségkímélő.

Fogpótlás ár
Míg a kétfázisú implantátum több részbő áll, addig az egyfázisú implantátum egyetlen elemből. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a hagyományos implantátum elemeit gyakran külön-külön beárazzák és ezen kívül minden egyes elem beépítéséért is külön fizetni kell. Ez a tény, ha nem is jelentősen, de drágítja a fogbeültetést. Ugyanakkor, az egy darabból álló egyfázisú implantátumok beültetése egyetlen alkalommal történik. Ez, ha nem is jelentősen, de szintén csökkenti a fogpótlás költségét és időtartamát.

Alkalmazhatóság
Ellentétben a hagyományos, kétfázisú implantátummal, az egyfázisúak olyankor is beültethetők, amikor a páciens jelentős csonthiányban szenved. Az azonnal terhelhető implantátum ugyanis úgy van kiképezve, hogy a használható csontszövetet képes legyen „elérni”. Ilyen esetekben az implantátum gyakran nem függőlegesen, hanem attól eltérő szögben is beültethető.

A fogpótlás elkészülési ideje
A szélesebb körű alkalmazhatóság mellett, a második legjelentősebb különbség a két implantátum beültetés között. Ugyanis, amíg a hagyományos kétfázisúnál a fogsor elkészülte akár 4-5 hónapot is igénybe vehet, addig az azonnal terhelhető implantátumokon rögzített tartós ideiglenes fogsor 4-5 nap alatt elkészülhet! Ez nagy különbség az egyfázisú implantátum javára. A rövidebb elkészülési idő kevesebb utazást és főként kevesebb kellemetlenséget jelent.

Az egyfázisú implantátum beültetés menete:
Első alkalom:
IMPLANTÁCIÓ
A kezelésre alkalmatlan fogak eltávolítása, a szükséges számú azonnal terhelhető implantátum beültetése, váz mintavétel.
Második alkalom: VÁZPRÓBA
A tartós, ideiglenes fogsort tartó fémváz beállítása, próbája
Harmadik alkalom: FOGSOR PRÓBA
A tartós, ideiglenes fogsor próbája.
Negyedik alkalom: ÁTADÁS
További igazítások a fogsoron, amennyiben szükséges, s végül a tartós ideiglenes fogsor átadása
Ötödik alkalom: KONTROLL
Utolsó ellenőrzés, szükség esetén röntgenfelvétel, és végső beállítások, igazítások.

Implantátum beültetés közötti különbségek
Ellentétben a kétfázisú implantátummal, ez egyfázisú esetében egyszerűbb az implantátum beültetés sebészeti beavatkozása. Nincs szükség a fogíny felmetszésére, majd a beültetés után a visszavarrására, hiszen az implantátumot a fogínyen keresztül fúrt lyukba csavarják be. Fontos kihangsúlyozni, hogy mind ebből a páciens semmit nem érez, egyik módszernél sem.

A csontosodási, gyógyulási idő letelte után a kétfázisú implantátum esetében ismét fel kell metszeni a fogínyt, hogy el lehessen távolítani az un. gyógyuló csavart és helyébe csavarni az abutment, amire végül is a korona, híd vagy fogsor kerül. Az azonnal terhelhető egyfázisú implantátumnál nincs ilyen második fázis!

Csontpótlás szükségessége

A kétfázisú implantátum beültetése előtt gyakran szükség van csontpótlásra (sinus lift), mert a rendelkezésre álló csont nem alkalmas az implantátum biztonságos rögzítésére. A csontpótlás egy hosszadalmas és nem minden esetben sikeres kezelés. Az egyfázisú implantátum harmadik fontos előnye az, hogy jelentős csonthiány esetén is alkalmazható, csontpótlás nélkül!

Mint láthattuk, jelentős különbségek vannak a hagyományos kétfázisú és az azonnal terhelhető implantátum között. A fentiekből az is kiderült, hogy a különbségek jelenős része az egyfázisú implantátum javára írható. Jónéhány további olyan jellemzője van az azonnal terhelhető implantátumoknak, amelyek miatt egyre többen döntenek az ezzel az implantátummal készült fogpótlás mellett,

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy Blog rovatunkban számos fogpótlás, fogbeültetés és implantátum beültetés témájú írás olvasható.
Ha véleménye van a leírtakkal kapcsolatban, írja le a Hozzászólás részben. Ha kérdése van,
vegye fel velünk a kapcsolatot.
iliDent Páciens Koordinátor Központ © Copyright 2020 ImmediateLoadingImplants.com

5 1 vote
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x